MINDENT A 3D NYOMTATÁSRÓL

A most következő 3d cégek bár a RepRap mozgalomból nőttek ki, de már nem nyílt forráskódú, szabadon másolható gépeket készítettek. Ezek elsősorban már termékeknek készültek és fő céljuk nem megvethető módon a profit szerzés volt.  Külön utas a Ultimaker, a Prusa és a Aleph Object, mivel piacon tudnak úgy is maradni, hogy közben elkötelezettek az opensorce mozgalom mellett.  Szerencsére az egészséges piaci verseny miatt a minőség drasztikusan fejlődött és fejlődik napjainkban is.

2011-ban megalakult a Zortrax Lengyelországban, de csak 2013-ban lett kész az M200-as nyomtatójuk, amit közösségi finanszírozással indítottak a kickstarteren. A kampányon 2000 dollár alatt kínálták a gépeket és összesen 180 ezeret gyűjtöttek össze.

2013-ban Gregory Mark és David Benhaim megalapította a MakerForged céget Amerikában. Ők készítették el és mutatták be 2014-ben az első szénszálerősítésű nyomtatót a Mark One-t:

2013-ban XYZprinting márkanév alatt elindult Tajvan a New Kinpo Group részeként. Első nyomtatójuk 2014-ben jelent meg da Vinci 1.0 ezzel a megbízható otthoni használatra tervezett, felhasználó barát és viszonylag gyors géppel alapozták meg a cég sikerét. Ez a gép 2014-ben 499 dollárba került, ami abban az időben nagyon olcsónak számított és a 200x200x200mm építőterével nem is nevezhetjük kicsinek.

2014-ben ismét a kickstarteren startolt ezúttal a M3D a “micro” nyomtatójával, ami 299 dollárba került, 11 perccel indulás után elérték a kampány célját az 50 ezer dollárt. Közel 11 ezer gépet előre el tudtak adni és 3.4 millió dollárt gyűjtöttek a kampányon. 2016-ban M3D pro kampánya fél millió dollárt hozott, de ez már nem volt sikersztori mivel csak 2018-ban folyamatos csúszások után tudták szállítani a koránt sem tökéletes gépeket. A tervezési és gyártási hibák tömkelege annyira lehúzta a vállalatot, hogy mára már meg is szűnt.

Magyarországon 2014-ben Budapest-en létrejött a Craftunique kft és piacra dobta az első Craftbot-ot. Horváth János és Horváth Attila alapították a céget. Indiegogo közösségi finanszírozási kampánnyal indultak és 250 ezer dollárt gyűjtöttek a kampány folyamán. Magyar cég részéről közösségi finanszírozásban ez volt az addigi legnagyobb siker.

2014-ben megjelenik a MicroSwiss a piacon sárgaréz “nozzle”-jeivel, amik megmunkálási minősége sok nagyobb céget bevonzott és azok is elkezdték használni azokat, ahogy később fém hotendjeiket is.

E3D ugyancsak 2014-ben mutatta be a V6-os hotendet:

és a Makerbot az első Wifi-s asztali nyomtatót is 2014-ben mutatta be:

A Bondtech 2014-ben indul (amit Martin Bondéus alapított a svédeknél) és a dual drive extruder megoldásuk standarddá vált azóta, főleg mióta a Prusa is az ő fogaskerekeikkel hajtja meg a nyomtatószálat.

A coreXY 3d nyomtató projektje is volt már ebben az időben Martin Bondéus-nak, bár ebből a végén nem lett termék, amit igen csak sajnálhatunk.

2015 augusztusában az Antclabs bemutatja a BLTouch automatikus szintező rendszerét, amit Koreában Paris Kyung-yeon Lee fejlesztett ki (ő az első nő aki letette névjegyét eddigi történeti áttekintésemben). A közösségi finanszírozás nála is fontos ugródeszka volt:

2015 decemberében indult Raise3d szintén közösségi finanszírozással az N szériájával. Ez a sorozat a kisüzemi gyártást célozta meg ahogy az Ultimaker és a Makerbot gépei is egyre inkább ebbe az irányba tolódtak el. N2-es gépeinek nagy előnye a kettős fejrendszer volt.

2016-ban a Prusa i3-as sorozatánál az MK2-es gépétől kezdve az E3D V6 hotendekre tér át és innentől ez is standardnak számít az otthoni 3d nyomtatás területén. A Prusa az automata szintező rendszerét is ezen a gépen mutatja be:

Az E3D még ebben az évben piacra dobja E3D a Titan extruder-t is, majd egy évre rá a Titan Aerot is, ami első a kompakt extruder, hotend sorban.

2017-ben a Bondtech bemutatta a BMG extrudert is. A bmg és a titan extruder a legsikeresebb és legtöbbet másolt filament továbbító rendszerek lettek, ahogy a v6-os hotend is hasonló sorsra jutott.

The Ultimaker 3-at 2016 októberben mutatták be és 2017-ben sok fórumon a legjobb nyomtatónak ezt választották (mások a Prusa i3 MK2-t értékeltek a legjobbra), de ha érdekel miért, lehetett az egyik legjobb ez a gép nézd meg, ezt a bemutató videót:

Ahogy már biztosan feltűnt az eddigi áttekintésből hiányzik pár kínai szereplő, velük is hamarosan külön fogtok foglalkozni, de előtte az otthoni SLA nyomtatás alakulását mutatom be a sorozat következő írásában.